Beköszöntött a nyár, s négylábú kedvenceinkkel gyakran megyünk ki a szabadba, sétálunk a parkokban, teszünk nagyobb kirándulásokat. Az erősen tűző napsugarak és a forróság azonban nem csak nekünk, embereknek, de a kutyáknak is okozhatnak kellemetlenségeket, mi több, egészségkárosodást is. Alábbi cikkünkben most igyekszünk jó tanácsokkal szolgálni a gazdák számára, hogy miként óvhatják meg kutyájukat a nyári kánikula negatív következményeitől, s hogyan tehetik elviselhetőbbé – kedvenceik számára is –- a forró nyári napokat.
A veszélyekről
A rekkenő hőség mindenkit, embert, állatot egyaránt megvisel, ezért kutyánkra fordítsunk különös figyelmet a kánikula időszakában. Bár az ebek normális testhőmérséklete valamelyest magasabb az emberénél, (38, 5°- 39, 2 °C fok között van), szervezetük a forróságot nem tolerálja jól. Hőleadásuk nehézkesebb, hiszen – kevés verejtékmirigyük miatt - nem képesek olyan mértékű izzadásra, mint mi. A felesleges hőt a kutyusok lihegéssel, illetve kisebb részben a szőr nélküli testfelületeken keresztül, azaz a talpukon átadják le. Sok esetben azonban ez már kevésnek bizonyul, különösen olyan helyzetekben, amikor az állat zárt helyen tartózkodik. Leggyakrabban ez a zárt tér a gépkocsi szokott lenni, melyet, hogyha huzamosabb ideig a napon hagyunk, az utastérben akár 60 °C fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet.
Ilyen esetekben nagyon könnyen kaphat hőgutát (hyperthermiát) kedvencünk, mivel testhőmérséklete megemelkedik, s természetes úton (lihegés) már nem képes azt lejjebb tornászni. Bizonyos esetekben, például, ha a kutya jelentős mértékű fizikai igénybevételnek van kitéve, vagy éppen idős, szívbeteg, esetleg túlsúlyos, fokozottabb veszély leselkedik rá a hőségben. Ugyanígy, néhány fajta (például a bulldogok és a mopsz) különösen érzékeny a magas hőmérsékletre, így rájuk a gazdáknak még jobban oda kell figyelniük a kánikulában.